A bárka keresésére indult utazók és expedíciók rövid története1. Marco Polo

"Nagy Örményország szívében van egy magas kocka, vagy kúp alakú hegy, ahol a legenda szerint Noé bárkája megfeneklett. A hegy széles és hosszú, majd két napba telik megkerülni azt. Csúcsát mély hó födi egész évben, úgyhogy senki nem tudja megmászni. Ez a hó sosem olvad el teljesen, sőt az új havak még növelik is vastagságát."

George Hagopian 8 éves volt, amikor nagybátyja felvitte őt az Ararát hegyre 1908-ban. Elmondása szerint látott egy hajószerű építményt egy szikla párkány tetején, amit részben hó borított. Mikor a "bárka" mellett álltak, a nagybátyja belelőtt, de a golyók lepattogtak és a késükkel sem tudtak lefaragni belőle egy darabot. Hagopian 1972-ben halt meg. Mivel nem volt képes a térképen tájékozódni, ezért soha nem tudta bejelölni azon a "bárka" helyét.

Roskovitsky hadnagy, az Orosz Birodalmi Légierő pilótája 1916 nyarán felderítő repülést végzett, hogy ellenőrizze a török katonai mozgásokat. Egy félig befagyott tóra lett figyelmes az egyik vízmosás alján, az Ararát hegy oldala felett elhaladva. Lejjebb ereszkedve a tóhoz egy félig elmerült hajószerű képződményt vélt felfedezni, melyen két zömök árbocot és egy átjárópallót is látott. Jelentette feletteseinek, majd a cár engedélyével két mérnökcsapat indult a helyszínre. Rengeteg részletes rajzot, fényképet és leírást készítettek a "bárkáról", amit visszaküldtek Szentpétervárra. II. Miklós cárhoz azonban már sohase jutottak el a dokumentumok, mert a kirobbant forradalom (NOSZF, 1917) utáni zűrzavarban egyáltalán nem működtek a kommunikációs csatornák. Egyesek szerint a jelentés Trockíjhoz került, aki megsemmisítette vagy titokban tartotta azt. Azóta sem került elő.

1960 tavaszának végén az USA 428. Harcászati Repülőszázadának egyik pilótája az törökországi Adana bázisról felszállva rutin berepülést végzett. Gregor Schwinghammer kapitány egy másodpilótával és egy török kísérővel az Ararát felett repült el éppen, amikor 13 000 láb magasságban hatalmas derékszög alakú uszályt pillantott meg az egyik völgyben, amelyről állítja, hogy a Bárka volt az, amit láttak.

1948-ban az AP hírügynökség egy cikkében arról tudósított, hogy egy Reshit nevű ember megtalálta Noé bárkáját, jégbe fagyva odafent az Ararat hegyén. Csaknem 40 évvel később, 1986-ban David Fasold azt állította, hogy megtalálta Reshit-et, teljes nevén Ali Oglu Reshit Sarihan-t, aki Uzengiliben lakott, nem messze Durupinartól. Utóbbi elmondása szerint az alakzat három egymást követő földrengés során jött létre 1948-ban. A vele készült interjú videó felvétele azonban Fasold halála után nyomtalanul eltűnt és az 1991-ben leközölt interjú szövege több ellentmondást is tartalmaz. Például nem derül ki, hogy az adatközlő személye azonos-e az 1948-as AP cikkbeli Reshittel. Abban a cikkben még szó sem volt földrengésről. Fasold bizonyítékainak megcáfolása óta a Durupinar hívők azt a nézetet vallják, hogy ezen a helyszínen nem a bárka aktuális maradványai találhatók, hanem csupán annak a helynek a lenyomata, ahol a bárka több ezer métert csúszva a hegyoldal sárfolyásán végül megállt. Furcsamód, eközben nem dőlt el és meg sem rongálódott…

Ron Wyatt A török légierő pilótája, Kurtis hadnagy érdekes felvételt készített egy objektumról, melynek alakja és kiterjedése a keresett bárkára engedett következtetni. Ron Wyatt (Indiana Jones típusú régész) 1984- ben a területről kőzetmintákat csempészett ki a török határon, melyeket később New Yorkban állítottak ki. Nemzetközi botrány kerekedett az ügyből. A bárka kalandos keresői közé tartozik Dave Fasold is, aki hajóroncsok kutatásával és tengeri mentéssel töltötte életét. Wyatt őt is magával vitte a következő, 1985-ös expedíciójára. David Fasold egy Berolasszisz nevű babiloni főpapnak tulajdonított 2500 éves görög kézirat alapján, az abban használt perzsa fogalmakat értelmezve, az Araráttól 27 km-re délre határozta meg a bárka helyét. Molekuláris frekvenciagenerátor segítségével vizsgálta a helyszínt. Ez a műszer a földbe leásva a különböző elemek rezgését mutatta ki, ez esetben a vasét. A vas volt a helyszínen észlelhető egyetlen fém vagy ásvány, ez pedig szimmetrikus eloszlásban jelentkezett. Az adatok kiértékelésében John Baumgartner neves geofizikus volt segítségére. Hosszanti vonalakat találtak, amelyek a helyszín két végén összetartanak, mint egy hajó orra és tatja, ami emberkéz művére engedett következtetni. A maradványok nagyon rossz állapotban vannak, ha egyáltalán azok. Óvatosságra intett az a tény is, hogy egy bárkaszerű alakzatról már korábban kiderült, hogy csupán egy természetes sziklaképződmény. Lemeztektonikai eseményeknek kellett történniük, ha valóban egy 150 méter hosszú hajó rekedt meg itt 2100 méter magasságban.

A radarvizsgálatok vasat mutattak ki szabályos közökben, hajószerű alakba rendeződve. A talajszint alatt 7,5 méter mélyen egy szilárd visszaverő réteg sugárzott vissza jeleket, amit a radar érzékelt. Fasold szerint ez lehetett a hajó feneke. "Úgy gondoltam, hogy egy hatalmas nádhajó volt fa fedélzettel. A fedélköz látható a felszínen, ahol gerendák voltak, de ezt már iszapos hordalék helyettesítette. Valójában a szerkezet már nincs ott, csak annak kövülete." Négy fúrást végeztek. Törökország e vidékén rendkívül szokatlan vas sűrűséget találtak, ez igazolta a molekuláris frekvencia-mérés meg a két radarteszt eredményeit. Amint mélyebbre haladt a fúrás, alig találtak valamit (semmit), ami bizonyítaná az árulkodó vonalakat a radarképernyőről, amelyek a hajó fenekét jelölnék. A fúrásokból nem derült ki, hogy nem csupán egy különleges sziklaképződményről van-e szó.

Fasoldot és expedícióját kiutasították Törökországból és az egész kutatást török kézbe vették, amit Solih Bayraktudin geológus irányított tovább. A bárka alakú tárgyat hivatalos régészeti helyszínné nyilvánította a török kormány. A lázadókkal vívott heves harcok azóta is megakadályozzák, hogy bárki is beléphessen a helyszínre.