AZ EMBER EVOLÚCIÓJÁNAK FORGATÓKÖNYVE

Az elozo fejezetekben láttuk, hogy a természetben nincsenek olyan mechanizmusok, amelyek arra vezethetnek, hogy új élolények jöjjenek létre, és hogy a fajok megjelenése nem az evolúció eredménye, hanem ezek hirtelen, a mai tökéletességükben jöttek létre. Vagyis, egyedileg lettek megteremtve. Ezért nyilvánvaló, hogy az „emberi evolúció” is olyasvalami, ami igazából sohasem történt meg.

Akkor pedig az evolucionisták szerint mi az alapja ennek a történetnek?

Az alap az a rengeteg lelet, amelyre az evolucionisták a képzeletbeli magyarázatokat építik. A történelem során több mint hatezer majomfaj létezett, amelyek túlnyomó többsége mára már kihalt. Ma már csak százhúsz fajuk él a földön. A mára nagyrészt kihalt 6000 majomfaj egyedeinek maradványai gazdag forrásokat biztosítanak az evolucionistáknak.

Az evolucionisták úgy írták meg az ember evolúciójának történetét, hogy a céljuknak megfelelo koponyákat a kisebbtol a nagyobb felé haladva sorrendbe tették, és közéjük illesztették néhány, mára már kihalt embertípus koponyáit. E szerint a forgatókönyv szerint az embernek és a ma élo majmoknak közös osük van. A közös os kezdett fejlodni, és egyesekbol a mai majmok, másokból pedig az evolúció másik ágát követve a mai emberek lettek.

A paleontológiai, anatómiai és biológiai adatok viszont azt bizonyítják, hogy ez az elmélet éppolyan érvénytelen kitaláció, mint a többi. Nincs valódi bizonyíték arra, hogy bármiféle rokonság lenne az ember és a majom között – csak hamisítványok, torzítások, félrevezeto rajzok és kijelentések.

A régészeti leletek azt mutatják, hogy a történelem során az ember mindig is ember volt, a majom pedig majom. Egyes leletek, amelyekrol az evolucionisták azt állítják, hogy az ember osei, olyan embertípusoktól származnak, amelyek egészen a közelmúltig – körülbelül tízezer évvel ezelottig – léteztek, és utána hirtelen eltuntek. Továbbá van számos olyan embertípus, amelynek a külso jellemzoi megegyeznek ezeknek a kihalt embertípusoknak a külso jellemzoivel, amelyek az evolucionisták szerint az ember osei lennének. Ez mind egyértelmuen bizonyítja, hogy az ember a történelem folyamán semmikor sem ment át semmiféle evolúciós folyamaton.

A legfontosabb az, hogy számos anatómiai különbség van az ember és a majom között, és ezek egyike sem olyan, hogy evolúciós folyamat során jöhetett volna létre. Ezek egyike a két lábon járás. Mint késobb majd részletesen leírjuk, a két lábon járás az ember egyedülálló tulajdonsága, és az egyik legfontosabb jellemzo, ami az állatoktól megkülönbözteti.

Az ember képzeletbeli családfája

A darwinisták szerint a mai ember valamiféle majomszeru élolénybol fejlodött ki. A feltételezett evolúciós folyamat során, amely állítólag 4-5 millió évig tartott, léteztek bizonyos „átmeneti alakok” a mai ember és az ose között. A teljes egészében feltételezéseken alapuló forgatókönyv szerint három ilyen „alapveto kategória” létezett:

1. Australopithecine (az Australopithecus többe száma)

2. Homo habilis

3. Homo erectus

4. Homo sapiens

Az evolucionisták az ember és a majom elso úgynevezett közös osét az "Australopithecus" névvel illetik, ami azt jelenti: „dél-afrikai majom”. Az Australopithecus, ami nem más, mint egy azóta kihalt majomfaj, különbözo típusokat foglalt magába. Egyesek közülük megtermett lények voltak, mások kicsik és karcsúak.

A SINGLE JAWBONE AS A SPARK OF INSPIRATION The first Ramapithecus fossil found: a missing jaw composed of two parts. (on the right). The evolutionists daringly pictured Ramapithecus, his family and the environment they lived in, by relying only on these jawbones.

Az evolucionisták az emberi evolúció következo lépcsojét a „homo” névvel illetik, ami embert jelent. Az evolucionisták a „homo” rendbe tartozó élolények jóval fejlettebbek, mint az Australopithecus, és nem is nagyon különböznek a mai embertol. A mai modern ember, vagyis a Homo sapiens, szerintük a faj evolúciójának legutolsó lépcsofokaként alakult ki.

Az olyan maradványok, mint a „jávai eloember”, a „pekini ember” vagy Lucy, amelyek idorol idore felbukkannak az evolucionista kiadványokban és eloadásokban, a fent említett négy kategória valamelyikébe vannak besorolva. A fajokról pedig feltételezik, hogy alfajokká ágaztak szét.

Bizonyos fajokat, amelyeket régebben sikeres jelöltnek tartottak az „átmeneti alak” címre, mint például a Ramapithecus, ki kellett hagyni a képzeletbeli családfából, mert kiderült róluk, hogy közönséges majmok voltak.

Az evolucionisták, akik a fejlodési sorrendet az Australopithecus > Homo habilis > Homo erectus > Homo sapiens láncban adják meg, feltételezik, hogy ezek a fajok egmyás osei voltak. A paleoantropológusok kutatásai viszont felfedték, hogy az Australopithecus, a Homo habilis és a Homo erectus a világ különbözo pontjain egy idoben létezett. Sot, a Homo erectus fajba sorolt lények egyedei egészen a legújabb korokig léteztek. A Homo sapiens neandarthalensis és a Homo sapiens sapiens (a mai ember) egyszerre éltek, ugyanazon a területen. Ez a tény egyértelmuen cáfolja azt a feltételezést, hogy egymás osei lettek volna.

Következésképpen, minden lelet és kutatási eredmény azt mutatja, hogy a régészeti leletek egyáltalán nem támogatják az evolúció elméletét, hiába is állítják ezt az evolucionisták. Azok a maradványok, amelyek az ember állítólagos oseitol származnak, valójában más embertípusok vagy majomfajok maradványai.

Hát akkor mely leletek származnak emberektol, és melyek majmoktól? Lehetséges-e, hogy bárki is átmeneti alaknak tekintse valamelyiket? A választ megkaphatjuk, ha közelebbrol is megvizsgáljuk valamennyi kategóriát.

Australopithecus : egy majomfaj

Az Australopithecus, ami az elso kategória, már a jelentésében is hordozza a majom szót. Feltételezik, hogy ezek az élolények 4 millió évvel ezelott jelentek meg Afrikában, és körülbelül egymillió évvel ezelottig léteztek. Az Australopithecus-on belül is vannak osztályok. Az evolucionisták szerint a legkorábbi faj az A. afarensis. Utána jött az A. africanus, amelynek vékonyabbak a csontjai, és aztán az A. robustus, amelynek pedig viszonylag vastagabbak. És ott van még az A. boisei, amely egyes kutatók szerint külön faj, mások szerint viszont az A. robustus alfaja.

Minden Australopithecus faj kihalt majomfaj, amelyek a mai majmokra hasonlítanak. Agykapacitásuk hasonló vagy kisebb, mint a mai csimpánzoké. Kezük és lábuk felépítése különösen alkalmas a fáramászásra, és a lábukkal is tudnak fogni, miáltal könnyebben meg tudnak kapaszkodni az ágakban. Alacsonyak voltak, legfeljebb 130 centiméteresek, és akárcsak a csimpánzoknál, a hímek nagyobbak, mint a nostények. Sok jellemzojük, például a koponyájuk alakja, a szemeik közelsége, a rövid orlofogak, az állkapocs szerkezete, a hosszú karok és rövid lábak bizonyítják, hogy ezek a lények nem különböztek a ma élo majmoktól.

Az evolucionisták azt állítják, hogy annak ellenére, hogy az Australopithecus anatómiája megegyezik a majmokéval, ezek mégis felegyenesedve jártak, és nem úgy, mint a majmok.

A felegyenesedett járás olyan állítás, amelyet egyes paleoantropológusok, mint például Richard Leakey és Donald C. Johanson évtizedek óta védelmeznek. Mégis, sok tudós tanulmányozta alaposan az Australopithecus csontvázszerkezetét, és bebizonyította, hogy ez az állítás téves. Számos Australopithecus leleten végzett kimeríto tanulmány – amelyeket a két, világszerte elismert angol és amerikai tudós, név szerint Lord Solly Zuckerman és Prof. Charles Oxnard végzett, bebizonyította, hogy ezek a lények nem két lábon jártak, hanem a mai majmokhoz hasonlóan mozogtak. Miután a maradványokat 15 évig tanulmányozták, Lord Zuckerman és specialistákból álló ötfos csapata arra a következtetésre jutott, hogy az Australopithecus közönséges majomfaj volt, és semmiképpen nem járhatott két lábon – annak ellenére, hogy Zuckerman maga is evolucionista volt. Ezzel egybevágóan Charles Oxnard, a témát kutató másik híres evolucionista, az Australopithecus csontvázának felépítését a mai orangutánéhoz hasonlította. Végül 1994-ben az angliai Liverpool Egyetem csapata átfogó kutatásba kezdett a témában, és arra a következtetésre jutottak, hogy „az Australopithecus négy lábon mozgott”.

Röviden, az Australopithecus és a mai ember között semmilyen kapcsolat nincs, hanem csak egy rég kihalt majomfaj.

Homo Habilis: a majom, amit emberként mutattak be

A nagy hasonlóság az Australopithecus és a csimpánz felépítése között, valamint annak megcáfolása, hogy két lábon járó faj volt, nagy nehézségeket okozott az evolucionista kutatóknak. Azért van ez, mert az elképzelt forgatókönyv szerint a Homo erectus az Australopithecus után jön. Ahogy az „ember” jelentésu Homo elotag is jelzi, a Homo erectus az ember osztályához tartozik, és a csontváza is egyenes. Agykapacitása kétszer nagyobb, mint az Australopithecus-é. Közvetlen átmenet a csimpánzszeru Australopithecus fajoktól a Homo erectus-ig, amelynek a csontváza nem különbözik a mai emberétol, még az evolucionisták szerint is teljesen lehetetlen. Mindenképp szükség volt hát a kapcsolatra, az átmeneti alakra. A Homo habilis voltaképpen ennek a szükségnek a szülötte.

A Homo habilis besorolása a Leakey család tagjainak ötlete volt az 1960-as években – az egész család lelkes leletvadász volt. Szerintük ez az új faj, amelyet ok Homo habilis néven illettek, viszonylag nagy agytérfogattal rendelkezett, felegyenesedve járt, kobol és fából készült eszközöket használt – tehát könnyedén lehetett az ember ose.

Az ugyanettol a fajtól származó leletek azonban az 1980-as években teljesen megváltoztattál ezt a nézetet. Egyes kutatók, például Bernard Wood és C. Loring Brace az új leletek alapján kijelentették, hogy a Homo habilis elnevezést, amelynek jelentése „szerszámhasználatra képes ember” az Australopithecus habilis névre kellene változtatni, ami azt jelenti: szerszámhasználatra képes dél-afrikai majom, mivel a Homo habilis túl sok közös tulajdonságot mutat az Australopithecus néven ismert majmokkal. Hosszú karja, rövid lába és az Australopithecus csontvázához hasonlóan majomszeru csontszerkezete volt. Ujjai alkalmazkodtak a mászáshoz. Állkapocsszerkezete nagyon hasonlított a mai majmokéhoz. Az átlagosan 600 köbcentiméteres agytérfogat is azt mutatja, hogy ezek bizony majmok voltak. Röviden, a Homo habilis, amelyet az evolucionisták próbáltak más fajként beállítani, ugyanúgy majom volt, mint a többi Australopithecus faj.

Azt ezt követo években végzett kutatások is azt igazolták, hogy a Homo habilis nem különbözött az Australopithecus fajoktól. Az OH62 számú koponya és csontváz, amelyet Tom White talált, azt bizonyította, hogy ennek a fajnak alacsony agytérfogata, hosszú karja és rövid lába volt, amelyek segítségével ügyesen mászott, akárcsak a mai majmok.

Az amerikai antropológus, Holly Smith által 1994-ben végzett részletes elemzés azt mutatta, hogy a Homo habilis nem „homo”, vagyis emberi, hanem majom. Smith ezt a következtetést vonta le az Australopithecus, Homo habilis, Homo erectus és Homo neandertalensis fogainak vizsgálatából:

Az elemzést azokra a leletekre korlátozva, amelyek megfelelnek ezeknek az alapelveknek, a fogak fejlodésének alapján az Australopithecus fajok és a Homo habilis az afrikai majmok közé tartoznak. A Homo erectus és a neandertalensis az emberekkel kerülnek egy osztályba.

Ugyanebben az évben Fred Spoor, Bernard Wood és Frans Zonneveld, valamennyien az anatómia szakértoi, teljesen más módszerrel jutottak ugyanerre a következtetésre. Módszerük a majmok és az ember belso fülében található félkör alakú csatorna vizsgálata volt, amelynek feladata az egyensúly biztosítása. A felegyenesedve járó ember fülében ez a csatorna teljesn más volt, mint az elorehajolva járó majmoknál. Minden Australopithecus és a Homo habilis belso fülében a csatorna ugyanolyan volt, mint a ma élo majmoké. A Homo erectus-nál viszont olyan volt, mint a mai emberé.

Ez a felfedezés két fontos eredményhez vezet:

1. A Homo habilis néven emlegetett fajok nem tartoznak egy osztályba a „homo” fajokkal, vagyis a ma élo emberrel, hanem a majmok közé, akárcsak az Australopithecus.

2. A Homo habilis és az Australopithecus fajok is olyan élolények voltak, amelyek elorehajolva jártak, vagyis olyan volt a csontvázuk, mint a majmoké. Semmiféle rokonság nincs köztük és a ma élo ember között.

Homo rudolfensis: A rosszul összerakott arc

A Homo rudolfensis nevet az 1972-ben kiásott néhány csonttöredéknek adták, mivel a kenyai Rudolf-folyó közelében találták meg oket. A legtöbb paleoantropológus szerint a maradványok nem egy külön fajhoz tartoznak, hanem voltaképpen a Homo habilis egy egyedérol van szó.

Richard Leakey, aki a maradványokat megtalálta, a koponyát, amely a „KNM-ER 1470” számot kapta, és amelynek korát 2,8 millió évre becsülte, az antropológia legnagyobb felfedezéseként mutatta be, és elsöpro hatást ért el vele. Leakey szerint ez a lény, amelynek kicsi agytérfogata volt, akárcsak az Australopithecus-nak, de az arca olyan volt, mint egy emberé, jelentette a hiányzó láncszemet az Australopithecus és az ember között. Hamarosan kiderült azonbank, hogy a koponya arcszerkezete, ami rengeteg tudományos magazin címlapján megjelent, a töredékek hibás összeállítása miatt lett olyan, amilyen – és lehet, hogy ez nem volt véletlen. Prof. Tim Bromage, aki az emberi arc anatómiájáról írt tanulmányokat, a következoképpen körvonalazta ezt a tényt, amelyre számítógépes szimuláció segítségével jött rá 1992-ben:

Amikor eloször rekonstruálták (a KNM-ER 1470-est), az arcot csaknem függolegesen illesztették az agykoponyához, nagyon hasonlóan a mai ember lapos arcához. De a legújabb anatómiai kutatások szerint ez az arc jelentos mértékben kiugró volt, majomszeru, mint az Australopithecus-é.”

Az evolucionista paleoantropológus, J. E. Cronin a következot mondja a témáról:

… viszonylag robusztus felépítésu arc, lapos orr és állkapcsi rész (az Australopithecus arcára emlékeztet), az agykoponya maximális szélessége kicsi (a halántéknál mérve), eros, kutyaszeru arccsont és nagy orlofogak (amire a megmaradt foggyökerekbol lehet következtetni): ezek mind viszonylag primitív tulajdonságok, amelyek az A. africanus egyedeire jellemzok.

C. Loring Brace, a Michigan Egyetem kutatója, ugyanerre az eredményre jutott az 1470-es koponya állkapocs- és fogrendszerének elemzésével, és azt mondta, hogy az állkapocs mérete és a fogakat tartalmazó rész azt mutatja, hogy az ER 1470 arca és fogai pntosan olyanok voltak, mint az Australopithecus-é.

Prof. Alan Walker, a John Hopkins Egyetem kutatója, aki ugyanolyan behatóan tanulmányozta a KNM-ER 1470-es koponyát, mint Leakey, azon az állásponton van, hogy a lényt nem „Homo” fajként, hanem az Australopithecus komplexumba kell sorolni.

Prof. Alan Walker, a paleoanthropologist from John Hopkins University who has done as much research on KNM-ER 1470 as Leakey, defends that this living being should not be classified under a "homo", that is, human species such as Homo habilis or Homo rudolfensis, but on the contrary must be included under the Australopithecus species.78

Összefoglalásul elmondhatjuk, hogy az olyan besorolások, mint a Homo habilis vagy a Homo rudolfensis, amelyek az állítólagos átmeneti formát jelentenék az Australopithecus és a Homo erectus között, teljes mértékben a képzelet szülöttei. Mint azt mára számos kutató megerosítette, ezek a lények az Australopithecus fajokhoz tartoztak. Minden anatómiai jellemzojük azt bizonyítja, hogy majmok voltak.

Ezt a tényt két evolucionista antropológus, Bernard Wood és Mark Collard kutatása is megerosítette, amelynek eredményét 1999-ben publikálták a Science magazinban. Wood és Colladr kifejtették, hogy a Homo habilis és a Homo rudolfensis (1470-es koponya) kategóriák teljes mértékben a képzelet termékei, és hogy az ide sorolt maradványok valójában az Australopithecus fajokhoz tartoznak:

A közelmúltban egyes maradványfajokat a Homo rendbe soroltak, az agytérfogat, a feltételezett beszédképesség és kézfunkció, valamint a feltételezett komegmunkáló-képesség miatt. Kevés kivételtol eltekintve, a rend definícióját és használatát az emberi evolúció kapcsán, valamint a Homo rend elkülönítését problémamentesnek tartották. De… a legújabb adatok, a meglévo bizonyítékok újabb vizsgálata és a paleoantropológiai anyag szukössége érvénytelenítik azokat az alapelveket, amelyek szerint ma a Homo rendbe sorolják be a fajokat.

… a gyakorlatban az emberszabású élolények maradványait négy feltétel alapján sorolják a Homo rendbe… De ára már egyértelmuvé vált, hogy ezek egyike sem elégséges. Az agytérfogat problémás kérdés, mert az agytérfogat biológiai jelentosége megkérdojelezheto. Arra is elegendo bizonyítékunk van, hogy a beszéd képességére nem lehet következtetni az agy alakjából, és hogy az agy beszédközpontjai nem lokalizálhatók olyan egyértelmuen, ahogy azt a korábbi kutatások sugallták…

… Vagyis a H. habilis és a H. rudolfensis tulajdonságai alapján nem a megfelelo rendbe lett besorolva. Ezért a H. habilis-t és a H. rudolfensis-t EL KELL TÁVOLÍTANI a Homo rendbol. A magától értetodo taxonómiai alternatíva, hogy a két fajt tegyük át az egyik létezo korai emberszabású rendbe, nem nélkülöz bizonyos problémákat, mégis AZT JAVASOLJUK, HOGY EGYELORE A H. HABILIS ÉS A H. RUDOLFENSIS IS KERÜLJÖN ÁT AZ AUSTRALOPITHECUS RENDBE.

Wood és Collard következtetései éppen azt igazolják, amit fentebb kifejtettünk. A történelem során egyáltalán nem léteztek „az ember primitív osei”. Azok az élolények, amelyekrol ezt akarták elhitetni, valójában az Australopithecus rendbe tartozó majmok. A régészeti leletek azt igazolják, hogy nincs evolúciós kapcsolat ezek között a kihalt majomfélék és az emberi faj között, amely hirtelen jelent meg a Földön.

Homo Erectus és utána: emberi lények

Az evolucionisták szerint a Homo fajok fejlodése a következoképpen történt: az elso volt a Homo erectus, aztán a Homo sapiens ostípusa és a neandervölgyi ember, aztán a cro-magnon-i eloember, és végül a mai ember. Azonban a valóságban ennek a csoportosításnak minden eleme különálló, egyedi emberi faj. A különbség nem nagyobb, mint egy mai pigmeus és európai ember között.

Eloször vizsgáljuk meg a Homo erectus-t, amelyet a legprimitívebb emberi fajnak tartanak. Mint a nevébol is következtethetünk rá, felegyenesedve járt. Az evolucionistáknak a felegyenesedett tartás és járásmód miatt kellett elkülöníteni ezeket az embereket, mert minden Homo erectus példány olyan egyenes, amit nem figyelhettünk meg sem az Australopithecus fajoknál, sem a Homo habilis esetében. Viszont a mai ember és a Homo erectus csontváza között nincs különbség.

Az elsodleges ok, ami miatt az evolucionisták „primitívnek” tartják a Homo erectus-t, az az agytérfogata (900-1100 ccm), ami kisebb, mint a mai emberé, és a kiálló szemöldökcsontja. Azonban ma is számos olyan ember él a Földön, akik agykapacitása annyi, mint a Homo erectus-é volt (például a pigmeusok), és sok más embernek van kiálló szemöldökcsontja is (például Ausztrália oslakosainak).

Általánosan elfogadott tény, hogy az agytérfogat nem szükségszeruen függ össze az intelligenciával vagy a képességekkel. Az ntelligencia inkább az agy belso szervezettségének függvénye, mintsem a méreté.

A Homo erectust az egész világon a Pekin-i és jávai ember leletei tették ismertté, amelyeket Ázsiában találtak meg. Idovel azonban kiderült, hogy ezek a leletek egyáltalán nem megbízhatóak. A Pekin-i ember leleteinek eredetijei elvesztek, és csak a gipszbol készült másolat maradt ránk. A jávai embert pedig egy koponyatöredék és egy attól több méterre megtalált szeméremcsont alapján „rekonstruálták” – anélkül, hogy bármi is arra utalt volna, hogy a két maradvány egyazon élolényhez tartozott volna. Ezért rendkívül fontosan az Afrikában talált Homo erectus leletek. (Itt meg kell jegyeznünk, hogy egyes, Homo erectus néven nyilvántartott leleteket néhány evolucionista tudós a Homo ergaster fajba sorol. Ebben a kérdésben nem tudnak egyezségre jutni. Mi az összes ilyen leletet Homo erectus néven fogjuk kezelni.)

A leghíresebb afrikai Homo erectus lelet a kenyai Turkana tó közelében talált „Turkana fiú”. A maradványok egy 12 éves fiúé voltak, akik 1,83 centiméter magas volt. A csontváz szerkezete nem különbözik a mai emberétol. Az amerikai paleoantropológus, Alan Walker azt mondta róla: „kétlem, hogy egy átlagos patológus meg tudná különböztetni egy mai ember csontvázától” . A koponyáról pedig Walker azt mondta: „teljesen úgy nézett ki, mint egy neandervölgyié” . Mint azt a következo fejezetben látni fogjuk, a neandervölgyiek modern emberek voltak. Ezért a Homo erectus-t is modern emberi fajnak kell tekintenünk.

Még az evolucionista Richard Leakey is azt mondja, hogy a Homo erectus és a mai ember között mindössze faji különbségek vannak:

Láthatók a különbségek a koponya alakjában, arc dolésszögében, a szemöldökcsont hangsúlyosságában és így tovább. Ezek a különbségek valószínuleg nem voltak nagyobbak, mint a ma élo emberrasszok esetében. Ilyen biológiai különbségek akkor fordulnak elo, amikor a populáció földrajzilag hosszú idon át elkülönül egymástól.”

Prof. William Laughlin a Connecticut Egyetemrol elvégezte az inuitok (Amerika legészakibb részének oslakói) és az Aleut-szigeteken élo emberek beható anatómiai vizsgálatát, és megállapította, hogy rendkívül hasonlítanak a Homo erectus-ra. Laughlin arra a következtetésre jutott, hogy a kihalt fajok voltaképpen a ma i emberi faj, a Homo sapiens rasszai.

Ha figyelembe vesszük, hogy milyen hatalmas különbségek vannak egyes távoli csoportok, például az eszkimók és a busmanok között, akik mind egyetlen fajba tartoznak, akkor jogos a következtetés, hogy a Sinanthropus (az erectus egy alfaja) is ugyanehhez a nagy diverzitást mutató fajhoz, a Homo sapiens-hez tartozik.)

A tényt, hogy a Homo erectus felesleges kategória, és hogy az ebbe a fajba sorolt maradványok egyáltalán nem különböznek annyira a Homo sapiens-tol, hogy külön fajba kellene sorolni oket, egyre gyakrabban hangoztatják tudományos körökben. Az American Scientist címu magazin foglalta össze a kérdés körül kialakult vitát, és egy konferenciát is tartottak a róla 2000-ben:

A Senckenberg konferencia részt vett a Homo erectus besorolása körül kialakult lángoló vitában, amelyet Milford Wolpoff (Michigan Egyetem), Alan Thorne (Canberra egyetem) és a kollégáik kezdeményeztek. Hevesen vitáztak arról, hogy a Homo erectus kategóriának semmiféle létjogosultsága sincsen, és meg kellene szüntetni. A Homo rend összes tagja, mintegy kétmillió évvel ezelottol napjainkig egyetlen, igen változatos és elterjedt faj, a Homo sapiens tagjai voltak. A konferencia tárgya, a Homo erectus, nem létezik.”

Az a kijelentés, hogy „a Homo erectus nem létezik”, azt jelenti, hogy „a Homo erectus nem külön faj, hanem a Homo sapiens fajba sorolható”.

Viszont óriási a különbség a Homo erectus, amely egy emberi faj, és az 2emberi evolúcióban” azt megelozo majmok (Australopithecus, Homo habilis, Homo rudolfensis) között. Ez azt jelenti, hogy az elso ember hirtelen és egyszerre jelent meg a történelemben. Ennél pedig semmi nem jelezheti egyértelmubben, hogy az ember teremtve lett.

Az, hogy ezt a tényt elismerjék, teljesen ellent mond az evolucionisták dogmatikus filozófiájának és ideológiájának. Ezért a Homo erectus-t, amely valódi ember volt, félmajomként ábrázolják. A Homo erectus portrékon mindig hasonló vonásokat alkalmaznak. Másrészt viszont, hasonló módszerekkel, emberszerunek ábrázolják az Australopithecus vagy Homo habilis fajhoz tartozó majmokat. Így próbálják mesterségesen közelíteni egymáshoz a majmokat és az emberi fajokat, hogy áthidalják a között tátongó óriási szakadékot.

Neandervölgyiek

FALSE MASKS: Although no different from modern man, Neanderthals are still depicted as ape-like by evolutionists.

A neandervölgyiek olyan emberi lények, akik 100 ezer évvel ezelott hirtelen megjelentek Európában, majd gyorsan és csendben el is tuntek – vagy asszimilálódtak más típusokba – 35 ezer évvel ezelott. Az egyetlen különbség köztük és mai ember között az volt, hogy a csontszerkezetük kissé robusztusabb, az agykapacitásuk pedig kicsit nagyobb volt.

A neandervölgyiek emberi faj, azt ma már kevés kivétellel mindenki elismeri. Az evolucionisták nagyon keményen próbálkoztak azzal, hogy „primitív fajként” állítsák be oket, de minden eredmény azt igazolja, hogy semmiben sem különböznek egy olyan, megtermettebb embertol, akivel ma is találkozhatunk az utcán. A téma elismert szakértoje, Erik Trinkaus, a New Mexico Egyetem paleoantropológusa, azt írja:

A neandervölgyi csontmaradványok összehasonlítása a mai emberek csontvázaival azt mutatja, hogy a neandervölgyi leletekben semmi sincs, ami azt mutatná, hogy mozgási, manipulációs, intellektuális vagy nyelvi képességeik bármiben is elmaradtak volna a modern emberétol.

Sok jelenlegi kutatás a neandervölgyit a mai ember egyik alfajaként írja le, és Homo sapiens neandertalensis néven említi. A leletek azt bizonyítják, hogy a neandervölgyiek eltemették a halottaikat, hangszereket készítettek, és kultúrájuk az akkor élt Homo sapiens-éhez hasonlított. Pontosan megfogalmazva, a neandervölgyi egy robosztus termetu emberfa, amely kihalt az idok során.

Az archaikus Homo Sapiens, a Homo Heilderbergensis és a Cro-Magnon-I ember

Az archaikus Homo sapiens a képzeletbeli evolúciós létra utolsó foka a mai ember elott. Voltaképpen az evolucionistáknak nem sok mondanivalójuk van ezekkel az emberekkel kapcsolatban, mivel egészen elenyészo különbségeket mutatnak csak a mai emberhez képest. Egyes kutatók szerint ennek a fajnak a példányai ma is élnek még, például ilyenek az ausztrál oslakosok. Ezeknek az embereknek kiálló, vastag szemöldökcsontjai vannak, befelé hajló állkapocsszerkezetük, és a mainál kicsit kisebb agytérfogatuk. Jelentos felfedezések szerint ilyen emberek nem is olyan régen még Magyarországon és néhány olaszországi faluban is éltek.

Az evolucionista irodalomban Homo heilderbergensis néven besorolt faj tulajdonképpen ugyanaz, mint az archaikus Homo sapiens. Azért hivatkoznak két különbözo névvel ugyanarra az élolényre, mert az evolucionisták között felfogásbeli különbségek vannak. Minden maradvány, amelyet a Homo heilderbergensis fajba sorolnak, azt mutatja, hogy a mai európaiakhoz nagyon hasonló emberek éltek 500 ezer évvel ezelott, sot, 740 ezer évvel ezelott is, eloször Angliában, majd Spanyolországban.

Úgy becsülik, hogy a Cro-Magnon-i ember 30 ezer évvel ezelott élt. Kupola alakú agykoponyája és széles homloka volt. 1.600 ccm agytérfogata felülmúlja a mai átlagot. Ugyanolyan vastag, kiálló szemöldökcsontja volt, mint a neandervölgyi embernek vagy a Homo erectus-nak.

Bár a Cro-Magnon-i embert európai rasszként tartják nyilván, agykoponyájának mérete és alakja nagyon hasonlít a ma Afrikában és a trópusokon élo egyes rasszokéhoz. Egyes paleoantropológiai kutatások szerint a neandervölgyi és a Cro-Magnon-i fajok keveredésébol jött létre a mai emberfaj. Sot, napjainkban elfogadott tény, hogy a Cro-Magnon-i rassz képviseloi még ma is élnek, Afrika és Franciaország egyes részein. Hasonló jellemzokkel bíró emberek élnek Lengyelországban és Magyarországon is.

Fajok, amelyek egy idoben élnek oseikkel

Amit eddig felfedeztünk, az tiszta képpé áll össze: az „emberi evolúció” forgatókönyve teljes egészében a képzelet szülötte. Ha létezne ilyen családfa, fokozatos evolúciónak kellett volna végbemennie az ember és a majom között, és találnunk kellett volna ezt igazoló régészeti leleteket. Azonban az ember és a majom között hatalmas szakadék tátong. A csontvázszerkezet, az agytérfogat, és más feltételek, például a két lábon járás és az elorehajolva járás alapvetoen elkülönítik az embereket a majmoktól. (Említettük, hogy az 1994-ben a belso fül egyensúlyozó szerveivel kapcsolatban végzett kutatás alapján az Australopithecus és a Homo habilis majom, a Homo erectus pedig ember.)

A másik fontos felfedezés, ami miatt nem lehet családfát felállítani ezek között a fajok között az, hogy az egymás oseiként bemutatott fajok egy idoben éltek. Ha, ahogy az evolucionisták állítják, az lenne az igazság, hogy az Australopithecus átalakult Homo habilis-szé, az pedig Homo erectus-szá, akkor ezeknek a fajoknak szükségszeruen követniük kellett volna egymást. Ilyen idorendi sorrend azonban egyáltalán nincs köztük.

Az evolucionisták szerint az Australopithecus fajok 4 millió évvel ezelottol egymillió évvel ezelottig éltek. A Homo habilis viszont 1,7-1,9 millió évvel ezelottig élt. A Homo rudolfensis, amely állítólag „fejlettebb”, mint a Homo habilis, 2,5-2,8 millió éves! Vagyis a Homo rudolfensis csaknem egymillió évvel öregebb, mint álítólagos ose! Másrészt viszont a Homo erectus maradványai 1,6-1,8 millió évesek, vagyis a Homo erectus példányai ugyanakkor jelentek meg a Földön, mint úgynevezett osei, a Homo habilis.

Alan Walker is megerosíti ezt a tényt: „bizonyítékaink vannak kelet-afrikai, késoi Australopithecus példányokról, amelyek a H. habilis, majd a H. erectus kortársai voltak” . Louis Leakey szinte egymás mellett találta meg az Australopithecus, Homo habilis és Homo erectus maradványait Olduvai Gorge térségében.

Természetesen az elképzelt családfa egyáltalán nem létezik. A Harvard Egyetem paleontológusa, Stephen Jay Gould, annak ellenére, hogy maga is evolucionista, rávilágít az evolúciós elmélet csodjére:

Mi lett a létránkkal, ha van három, egy idoben létezo emberszabású faj (A. africanus, a robusztus Australopithecus fajok és a H. habilis), amelyek egyike sem származott a másiktól? És ráadásul a három közül egyik sem mutatott semmiféle evolúciós jellemzot azalatt, hogy a Földön léteztek.”

Ha a Homo erectus-tól továbblépünk a Homo sapiens-ig, láthatjuk, hogy itt sem beszélhetünk semmiféle családfáról. A bizonyítékok azt mutatják, hogy az archaikus Homo sapiens és a Homo erectus 27 évvel ezelott még léteztek, sot, tízezer évvel ezelott is elofordultak. Az ausztráliai Kow mocsárban 13 ezer éves Homo erectus koponyákat találtak, Jáva szigetén pedig 27 ezer éveset.

A Homo Sapiens titkos története

A legérdekesebb és legjelentosebb tény, ami a képzeletbeli családfát egészen az alapjainál cáfolja meg, a modern ember váratlanul osi története. A régészeti adatok szerint a maival tökéletesen megegyezo emberek éltek már egymillió évvel ezelott is!

Louis Leakey, a híres evolucionista paleoantropológus tette az elso idevágó felfedezést. 1932-ben Kanjera térségében, a kenyai Viktória-tó környékén, Leakey a közép-pleisztocén korból származó leleteket talált, amelyek teljesen megegyeztek a mai, modern emberrel. A közép-pleisztocén kor azonban egymillió évvel ezelott volt. Mivel ez a lelet teljesen felborította az evolucionisták forgatókönyvét, egyes evolucionista paleoantropológusok teljesen figyelmen kívül hagyták. Leakey azonban mindig is ragaszkodott hozzá, hogy becslése pontos volt.

Éppen amikor már kezdték volna elfelejteni ezt az ellentmondást, az 1995-ben Spanyolországban talált leletek ismét rávilágítottak, hogy a Homo sapiens története sokkal régebbi, mint gondolták volna. A kérdéses leletet a Gran Dolina nevu barlangban találta a madridi egyetem három kutatója, Spanyolország Atapuerca nevu térségében. A maradványok egy 11 éves fiúé voltak, aki teljesen úgy nézett ki, mint a mai emberek. Ez a gyerek azonabn 800 ezer évvel ezelott meghalt. A Discover magazin az 1997. decemberi számában részletesen foglalkozott a témával.

A lelet még Ferreras meggyozodését is megingatta, aki az ásatásokat vezette. Azt mondta:

Valami nagyot, elnagyoltat… tudják, „primitívet” vártunk. Egy 800 ezer évvel ezelott élt fiút olyannak képzeltünk, mint például a Turkana fiú. És aztán találtunk egy teljesen mai arcot… számomra ez teljesen lenyugözo. Az ilyen dolgok megrázzák az embert. Amikor teljesen mást találsz, mint amit vártál. Nem a leletek, a leletek megtalálása is váratlan dolog, de nem különleges. De a legmegrendítobb dolog az, amikor valamit, amirol addig azt hitted, hogy a jelenhez tartozik, megtalálsz a múltban. Mintha… mintha egy kazettás magnót találtunk volna a Gran Dolina barlangban. Az lenne aztán a meglepetés! Nem számítunk kazettás magnókra a pleisztocén korban. Azt a mai arcot megtalálni ugyanilyen volt. Nagyon megdöbbentünk, amikor megláttuk.”

A lelet felhívta a figyelmet, hogy a Homo sapiens történetét legalább 800 ezer évvel ezelottig ki kell terjesztenünk. A kezdeti sokkból felépülve az evolucionisták eldöntötték, hogy a maradványok egy másik fajhoz tartoznak, mert az o családfájuk szerint 800 ezer évvel ezelott nem létezhetett Homo sapiens. Ezért gyorsan kitaláltak egy újabb kategóriát, ez a Homo antecessor, és az Atapuerca-i koponyát ide sorolták be.

1,7 millió éves kunyhó

Vannak azonban olyan leletek is, amelyek azt igazolják, hogy a Homo sapiens története még 800 ezer évnél is régebben kezdodött. Az egyik az a felfedezés, amelyet Louis Leakey tett az 1970-es évek elején Olduvai Gorge térségében. Itt fedezte fel Leakey, hogy az Australopithecus, a Homo habilis és a Homo erectus egy idoben létezett, egymás mellett. De volt egy még érdekesebb dolog, amit Leakey ugyanebben a rétegben talált meg. Itt találta meg egy kokunyhó maradványait. Ebben az eseményben az volt a szokatlan, hogy kunyhó építési módja, amelyet még ma is alkalmaznak Afrika egyes részein, csak a Homo sapiens-tol származhatott! Tehát Leakey felfedezése szerint az Australopithecus, a Homo habilis, a Homo erectus és a Homo sapiens egyidejuleg létezett egymás mellett, mintegy 1,7 millió évvel ezelott! Ez a felfedezés bizonyosan érvényteleníti azt az evolúciós elméletet, hogy a mai ember majomszeru fajokból fejlodött ki, amilyen például az Australopithecus.

A mai ember 3,6 millió éves lábnyomai!

Valójában vannak olyan felfedezések is, amelyek 1,7 millió évnél régebbre vezetik vissza a mai ember eredetét. Az egyik legfontosabb az a lábnyom, amelyet Mary Leakey talált a tanzániai Laetoli-ban, 1977-ben. A lábnyomot egy 3,6 millió éves rétegben találták, és semmiben sem különbözik egy olyan lábnyomtól, amilyet egy mai ember hagyna maga után.

A Mary Leakey által talált lábnyomot számos híres paleoantropológus megvizsgálta, többek között Don Johanson és Tim White is. Ugyanolyan eredményre jutottak. White azt írta:

Semmi kétség… Olyanok, mint a mai, modern ember lábnyomai. Ha a kaliforniai tengerpart homokjában lennének, és egy négyéves gyereket megkérdeznénk, hogy mik azok, azonnal rávágná, hogy valaki járt erre… Nem tudná megkülönböztetni a parti homokban található száz másik lábnyomtól – de én se, és te se.”

Make no mistake about it,... They are like modern human footprints. If one were left in the sand of a California beach today, and a four-year old were asked what it was, he would instantly say that somebody had walked there. He wouldn't be able to tell it from a hundred other prints on the beach, nor would you.94

A lábnyom alakján végzett vizsgálatok újra és újra bebizonyították, hogy emberi lábnyomnak kell elfogadnunk, sot, pontosabban a modern ember (Homo sapiens) lábnyomának. Russell Tuttle, aki megvizsgálta a lábnyomot, azt írta:

Egy kis, mezítlábas Homo sapiens hagyta oket… Minden morfológiai jellemzojét tekintve, a nyomokat hagyó egyének lába semmiben sem különbözött a mai, modern emberek lábától.

A lábnyomok pártatlan vizsgálata kimutatta, hogy kik hagyták ezeket a lábnyomokat. A lábnyomok közül húszat egy tízéves modern emberi lény, huszonhetet pedig egy még nála is fiatalabb hagyott. Ugyanolyan emberek voltak, mint mi magunk.

Ez a tény a Laetoli lábnyomokat évekre a tudományos viták középpontjába állította. Az evolucionista paleoantropológusok kétségbeesetten próbáltak bármilyen más magyarázattal eloállni, mert kétségbeejto volt számukra, hogy a mai ember már 3,6 millió évvel ezelott is járt a Föld felszínén.

Az 1990-es években ezek a „magyarázatok” kezdtek alakot ölteni. Az evolucionisták úgy döntöttek, hogy ezeket a lábnyomokat egy Australopithecus hagyta, mert teljesen lehetetlen, hogy egy Homo rendbe tartozó faj már 3,6 millió évvel ezelott létezett volna. Russell Tuttle azt írta 1990-es cikkében:

Another example showing the invalidity of the imaginary family tree devised by evolutionists: a modern human (Homo sapiens) mandible aged 2.3 million years. This mandible coded A.L. 666-1 was unearthed in Hadar, Ethiopia. Evolutionist publications seek to gloss it over by referring to it as "a very startling discovery"... (D. Johanson, Blake Edgar, From Lucy to Language, p.169)

Összefoglalva, a 3,5 millió éves lábnyomok a Laetoli ásatások G helyszínén a mezítláb járó modern emberek lábnyomára emlékeztetnek. Egyetlen jellemzojük sem sugallja azt, hogy a Laetoli emberszabásúak kevésbé jól jártak két lábon, mint mi magunk. Ha nem tudnánk, hogy a G helyszín lábnyomai ilyen régiek, azt mondanánk, hogy egy hozzánk hasonló ember hagyta oket… Mindenesetre, el kell vetnünk azt a tétova feltételezést, hogy a Laetoli lábnyomokat Lucy fajtája, az Australopithecus afarensis egy példánya hagyta volna.

Röviden, ezek a 3,6 millió éves lábnyomok nem származhattak Australopithecus fajtól. Az egyetlen ok, amiért feltételezték, hogy Australopithecus hagyta oket az, hogy 3,6 millió éves vulkáni rétegben találtak rájuk. Annak alapján tulajdonították a nyomokat Australopithecus-nak, hogy szerintük ilyen régen nem létezhetett modern emberi faj.

A Laetoli lábnyomok értelmezése nagyon fontos tényt fed fel. Az evolucionisták nem a tudományos bizonyítékok figyelembe vételével, hanem azok ellenében támogatják elméletüket. Itt van egy elmélet, amelyet vakon védelmeznek, kerüljön bármibe is, és az újabb kutatási eredményeket vagy figyelmen kívül hagyják, vagy eltorzítják úgy, hogy megfeleljenek az elméletnek.

Vagyis az evolúciós elmélet nem tudomány, hanem olyan dogma, amelyet a tudomány ellenében tartanak életben.

Két lábon járás – az evolúció csodje

Az eddig említett régészeti leletektol eltekintve az ember és a majom között áthidalhatatlan anatómiai szakadékok is tátongnak. Az egyik ilyen különbség a járásmód.

Az emberi lények felegyenesedve, két lábon járnak. Ez olyan különleges mozgásforma, amelyet egyetlen más élolénynél sem figyelhetünk meg. Egyes állatoknak van bizonyos korlátozott képességük arra, hogy két lábon járjanak. Például a medvék vagy a majmok néha, rövid idore két lábra emelkednek, például ha valami eleséget akarnak elérni. Normális esetben azonban a csontszerkezetük elorehajló, és mind a négy lábukon járnak.

Hát akkor vajon a két lábon járás a majmok négy lábon járásából alakult ki, ahogy azt az evolucionisták is állítják?

Természetesen nem. A kutatások megmutatták, hogy a két lábon járás evolúciója sohasem történt, nem történhetett meg. Eloször is, a két lábon járás evolúciós szempontból nem számít elonynek. A majmok mozgása sokkal könnyebb, gyorsabb és hatékonyabb, mint az emberé. Az ember nem képes a föld érintése nélkül fáról-fára ugrálni, mint a csimpánz, vagy óránként 100 kilométeres sebességgel száguldani, mint a gepárd. Épp ellenkezoleg, mivel az ember két lábon jár, a mozgása sokkal lassúbb. Ugyanezért mozgását és védekezését tekintve az élovilág egyik legvédtelenebb lénye. Az evolúció logikája szerint a majmoknak nem lett volna szabad áttérniük a két lábas járásmódra: inkább az embereknek kellett volna átvenniük a négy lábon járást.

Az evolucionista állítás másik hibája az, hogy a két lábon járás nem követi a darwinizmus szokásos „fokozatos fejlodés” modelljét. Ez a modell, amely az evolúció alapját képezi, megköveteli, hogy legyen egy átmeneti mozgásforma a négy és a két lábon járás között. Azonban az 1996-ban végzett számítógépes kutatásában az angol paleoantropológus, Robin Crompton kimutatta, hogy ilyen „átmeneti” mozgásforma nem lehetséges. Crompton erre a következtetésre jutott: egy élolény vagy felegyenesedve mozog, vagy négykézláb. A ketto közötti mozgásforma nem valósulhat meg, mert olyan rengeteg energiát emésztene fel. Ezért nem létezik „átmeneti” két lábon járás.

Az ember és a majom közötti áthidalhatatlan szakadék nem korlátozódik kizárólag a két lábon járásra. Sok más kérdés marad még megmagyarázatlan, például az agytérfogat, a beszéd képessége, és így tovább. Elaine Morgan, evolucionista paleoantropológus, a következoket vallotta be a témával kapcsolatban:

Ez a négy legnagyobb rejtély az emberi fajjal kapcsolatban: 1) miért jár két lábon? 2) miért tunt el a testérol a szor? 3) miért van ilyen nagy agya? 4) miért tanult meg beszélni?

A hagyományos válasz ezekre a kérdésekre: 1) Még nem tudjuk. 2) Még nem tudjuk. 3) Még nem tudjuk. 4) Még nem tudjuk. És a kérdések körét még jelentosen lehetne növelni anélkül, hogy a válaszok egyhangúsága megtörne.

Az evolúció: tudománytalan hit

Recent researches reveal that it is impossible for the bent ape skeleton fit for quadripedal stride to evolve into upright human skeleton fit for bipedal stride.

Lord Solly Zuckerman az egyik leghíresebb és legtöbbre tartott tudós az Egyesült Királyságban. Éveken keresztül tanulmányozta a leleteket, és számos vizsgálatot végzett. A tudomány eredményeihez való hozzájárulása elismeréseként kapta a „lord” címet. Zuckerman evolucionista. Ezért az evolúcióra vonatkozó állításait nem tekinthetjük szándékos torzításnak. Az emberi evolúció és a kapcsolódó leletek évekig tartó kutatása után azonban arra a következtetésre jutott, hogy a feltételezett családfa valójában nem létezik.

Zuckerman megalkotta a tudományok rendkívül érdekes „spektrumát” is. A tudományokat sorba rakta, onnan, amit tudományosnak tartott, odáig, amit nem. Zuckerman felállított sorrendje szerint a „legtudományosabb” – vagyis leginkább konkrét adatokon alapuló – tudományok a kémia és a fizika. Utána jönnek a biológiai tudományok, majd a társadalomtudományok. A spektrum legtávolabbi részén vannak a „legtudománytalanabb” tudományágak, mint például a „hatodik érzék” vagy a telepátia tanulmányozása. Zuckerman így magyarázza érvelését:

Azután jobbra haladunk az objektív igazság felol a feltételezett tudományok felé, mint például az érzékszerveken túli érzékelés vagy az emberi régészeti leletek értelmezése, ahol a benne hívok számára minden lehetséges – és ahol a lelkes hívo képes akár több, egymásnak ellentmondó dolgot is elhinni egyszerre.

A Discovering Archeology, az ember eredetérol szóló fontos kiadvány, azt írja: „az emberi osök kutatása több vitát eredményezett, mint konkrét eredményt”. Robert Locke, a magazin szerkesztoje cikkében a híres evolucionista paleoantropológus, Tim White véleményét idézi: „valamennyiünket nyomasztanak a kérdések, amelyeket egyikünk sem tud megválaszolni” .

A cikk vázolja az evolúciós elmélet teljes bukását az ember eredetét illetoen, és a témáról folytatott propaganda alaptalanságát:

A tudománynak talán egyetlen területe sem olyan vitatott, mint az ember eredetkutatása. A legjobb paleontológusok sem értenek egyet még a legalapvetobb kérdésekben sem az ember családfáját illetoleg. Tudományos hírverés közepette új ágakat rajzolnak fel, csak azért, hogy aztán azok elhaljanak és letörjenek az új leletek fényében.

Ugyanezt a tényt fogadta el nemrégiben a Nature magazin szerkesztoje, Henry Gee. 1999-ben kiadott In Search of Deep Time (A régmúlt idok kutatása) Gee az ember evolúciójáról azt írja: „teljes mértékben emberi kitaláció, amelyet a tények ellenében, az emberi eloítéleteknek megfeleloen alakítottak”, és még hozzáteszi:

Ha valaki fog egy sor leletet, és kijelenti, hogy ezek leszármazási sort alkotnak, az nem egy tudományos hipotézis, amit próbának lehet alávetni, hanem egy kijelentés, ami olyan mértékben érvényes, mit az esti mese – érdekes, esetleg még tanulságos is, de semmiképpen sem tudományos.

Akkor miért ragaszkodik hát oly sok tudós oly elkeseredetten ehhez a dogmához? Miért próbálják minden erejükkel életben tartani az elméletüket, még azon az áron is, hogy számtalan konfliktust kell elismerniük és megtalált bizonyítékot elvetniük?

Az egyetlen válasz az, hogy félnek attól, amivel szembe kellene nézniük, ha lemondanának az evolúciós elméletrol. Ha elfordulnának az evolúció elméletétol, akkor szembe kellene nézniük azzal a ténnyel, hogy az embert Isten teremtette. De figyelembe véve az elozetes feltételezéseiket és a materialista filozófiát, amiben hisznek, a teremtés elképzelhetetlen fogalom az evolucionistáknak. Ezért megtévesztik saját magukat és a világot is, a média együttmuködésének segítségével. Ha nem találják meg a szükséges leleteket, hát „legyártják”, elképzelt ábrák vagy kitalált modellek formájában, vagy próbálják azt a benyomást kelteni, hogy valóban léteznek az evolúciót megerosíto maradványok. A tömegmédia egy része, amely osztozik materialista álláspontjukban, szintén próbálja megtéveszteni az embereket, és az evolúció történetét elültetni tudatalattijukban.

De akármilyen keményen próbálkoznak is, az igazság egyértelmu: az ember nem evolúciós folyamat eredményeként jött létre, hanem Isten teremtette. Ezért az ember felelos Istennek, akármennyire próbál is kibújni a felelosség alól.