A felfedezésre váró szent helyek és tárgyak listáján biztosan dobogós helyezésre számíthat – Noé bárkája és a frigyláda mellett – az „igazi” Sínai-hegy pontos helyének kutatása, amelyre már több alternatív javaslat született. Emmanuel Anati régészprofesszor húsz éve lepte meg a világot azzal a bejelentéssel, hogy Mózes hegye nem más, mint a Negev-sivatag északi részén található Har Karkom hegy.

Emmanuel Anati 1930-ban született Firenzében olasz zsidó szülők gyermekeként. Izrael állam megalakulását követően hamarosan Jeruzsálembe költözött, és a Héber Egyetemen tanult régészetet. Később a Harvardon lett ösztöndíjas, és a Sorbonne-on doktorált. Ezután őstörténetet tanított a Tel Aviv-i Egyetemen, és kiterjedt kutatásokat folytatott a Negevben. A hatvanas évek közepén tért vissza Olaszországba, ahol a Camonica-völgy sziklarajzainak feltárásával szerzett nemzetközi hírnevet. Már 1986-ban publikálta Isten hegye (Mountain of God) című könyvét, amelyben azt állította, hogy az igazi Sínai-hegy nem a Sínai-félszigeten, hanem a Negev-sivatagban található. Anati negyedszázad óta küzd elméletének elismertetéséért, és ebben a küzdelemben most - úgy tűnik - sikerült áttörést elérnie.

Új zarándokcélpont?

„Mindez nem teória, hanem maga a valóság. Teljesen bizonyos vagyok benne - így nyilatkozott május végén Emmanuel Anati a Jerusalem Post vele készített interjújában. - Több éven keresztül végzett ásatásaim a Har Karkomon, no meg a Biblia figyelmes tanulmányozása semmi kétséget nem hagyott bennem afelől, hogy a valódi Sínai-hegyről van szó. Most meg vagyok győződve róla, hogy a Karkom Isten igazi hegye" - mondta a nyugalmazott egyetemi tanár. Az interjú apropóját az adta, hogy Anati most angolul is megjelentette A Sínai-hegy rejtélye - régészeti feltárások a Karkom-hegyen (The Riddle of Mount Sinai - Archaeological Discoveries at Har Karkom) című, 2001-ben olaszul publikált kötetét, melyben megismételte azt a teóriáját, hogy a híres Ramon-krátertől 25 kilométerre található Har Karkom volt az a hegycsúcs, amelyen Mózes átvette a Tízparancsolatot. „Tisztában vagyok vele, hogy forradalmi gondolatról van szó - ismerte el a sziklarajzok kutatására szakosodott professzor. - Nem csupán a helyszínt változtatom meg, de ráadásul áthelyezem Izraelbe, ami minden bizonnyal ki fogja váltani az egyiptomiak haragját. Izraelnek azonban büszkének kellene rá lennie. A Negevben nincsen semmi, fejlesztésre szorul."

Anati múlt pénteken az északkelet-itáliai kisváros, Vicenza Teológiai Szemináriumán jelentette be könyvének megjelenését, és hozzátette: „Tulajdonképpen már el is fogadták az elméletemet. A zarándokutakat is szervezik. Találkozókat egyeztettem teológusokkal és másokkal, beleértve a vatikáni zarándokhivatalt is. Már a következő évtől indítani szeretnék a Karkom-hegyre a zarándokutakat." Anati szerint sok évbe telt, míg érveivel meggyőzte a katolikus egyházat, és az elfogadás lassú folyamatnak bizonyult. „Körülbelül három és fél évvel ezelőtt kaptam egy telefonhívást a Vatikánból, hogy egy magas rangú pap akar velem találkozni, aki egy sofőrrel érkezett hozzám. 500 kilométerre lakom Rómától; egy egész napon át üldögélt velem, és rengeteg kérdést tett fel - idézi fel a történteket Anati. - Azután eltűnt, majd egy év elteltével katolikus teológusok csoportja jelent meg, akik még mélyebben utána akartak járni a dolognak. Hét teológus ült itt velem egy napon át; később még négy alkalommal találkoztam velük. Hat hónappal ezelőtt négy napot töltöttek velem a Karkom-hegyen, majd ennek eredményeképpen a vatikáni könyvkiadó részéről felkérés érkezett, hogy részletesen dolgozzam ki a nézeteimet."

Exodus-történet: hol és mikor?

A Biblia szövegében több helyütt is találunk pontos idő- és helymeghatározásokat, így a zsidók Egyiptomból történt szabadulását illetően is. A Királyok első könyve szerint az Exodus 480 évvel az első jeruzsálemi Szentély felépítése előtt ment végbe, vagyis ha a Templom építését körülbelül Kr. e. 950-re tesszük, akkor a kivonulás időpontja Kr. e. 1430 körülre jön ki, Mózes éle­­-tét pedig körülbelül Kr. e. 1510-1390 közöttre datálhatjuk. Izrael fiai az Egyiptomból történt szabadulás után három hónappal - a hagyomány szerint ötven nappal - érkeztek a Szináj (Sínai) pusztájába: „És táborba szállottak a pusztában, a heggyel átellenben. Mózes pedig felment az Istenhez, és szólt hozzá az Úr a hegyről" - olvasható a Kivonulás könyvében. A hegy köré védőkerítést húztak, hogy se állatok, se emberek ne mehessenek közel hozzá. Mózes pedig - miután leírta a kőtáblákra „az Úrnak minden beszédét" - oltárt épített a hegy alatt, és tizenkét oszlopot állított fel Izrael tizenkét nemzetségének megfelelően.

Anatinak azonban kezdettől fogva kételyei vannak a bibliai elbeszélés hitelességét illetően, miközben saját verzióját az egyedül üdvözítő megoldásként tartja számon. „A Kivonulás időpontját is mintegy ezer évvel korábbra teszem az eddig elfogadotthoz képest - nyilatkozta a sajtónak. - Tudom, hogy ez mindenkit meg fog őrjíteni. Viszont igazam van. Biztos vagyok benne" - hangzik a nem éppen meggyőző bizonyítás. A professzor azzal érvel, hogy ha az Exodus leírása történelmileg valóban megbíz­ható, akkor azt - elsősorban klimatológiai okokból - az időszámítás előtti harmadik évezredbe, még pontosabban a 2200 és 2000 közé eső periódusba kell helyeznünk. Anati szerint régészeti leletek sokasága bizonyítja, hogy a Karkom-hegy az összes sivatagi nép számára szent helynek számított, nem csupán a zsidóknak. Beszámolója szerint a helyszínen több mint 1200 lelet - köztük szentélyek, oltárok, sziklarajzok és egy Tízparancsolatra emlékeztető nagy tábla - jelzi, hogy a középső bronzkorban (vagyis ezer évvel a Kivonulás előtt - a szerk.) szent hegynek tekintették. Ehhez járul a fennsík topográfiája, amely tökéletesen megfelel a bibliai Sínai-hegy leírásának. „Amikor Izrael fiai elhagyták Egyiptomot, megérkeztek az Arabához. Nem lehettek volna a Szent Katalin kolostor helyén, hiszen a Bibliában az áll, hogy elérték Cin folyóját (Nahal Cin), majd Hebron felé haladtak tovább." Anati szerint „a Tóra átvételéről szóló egész történet a Negevben játszódott le, Izrael fiai északon vándoroltak, nem pedig délen; a Negevben, nem pedig a Sínain".

Mint Anati mondja, tisztában van vele, hogy vannak ellenfelei, elsősorban az izraeli régészek között, akik közül többen elutasították az ő teóriáját. „Tudom, hogy mindenféle emberek, köztük professzorok is elutasítják az elméletemet, és természetes, hogy így van - nyilatkozta. - Arra kérem őket, hogy olvassák el a könyvemet, és tanulmányozzák a bizonyítékokat, mielőtt kritizálnak engem." A Tel Aviv-i Egyetem professzora, Israel Finkelstein, a téma világhírű szakértője azt nyilatkozta, hogy nem tudja elfogadni Anati hipotézisét. „Semmiféle kapcsolatot nem látok a Har Karkom-i, Kr. e. 3. évezredi leletek, illetve a Kivonulás-történet között"- nyilatkozta Finkelstein a Jerusalem Postnak.

Amatőr régészek kalandjai

„Igazam van, igazam van, igazam van" - hajtogatja Anati, miközben alapvetően kérdőjelezi meg a bibliai leírás hitelességét, csak azért, hogy saját elméletét igazolja. Nemcsak az időrenddel van alapvető probléma (a bibliai elbeszélést nem lehetséges csak úgy ezer évvel előre vagy hátra tologatni, hiszen ezek az események történeti események hálójába vannak beleszőve, amelynek minden szála egy másik szálhoz kapcsolódik), hanem Anati bibliaértelmezésével is. Cin folyó például egyáltalán nem szerepel a héber Bibliában, és a zsidók sem Hebron, hanem Kádes Barnea környékén vándoroltak, miután elhagyták a Sínai-hegyet.

A legrégibb és legelterjedtebb hagyomány eddig a Sínai-félsziget déli csücskénél található Dzsebel Musza (arabul „Mózes-hegy") nevű heggyel azonosította a törvényadás helyét. Ennek története egészen Nagy Konstantin koráig (Kr. u. 4. század) nyomozható vissza, amikor Heléna császárnő - aki módfelett érdeklődött a Szentföld vallási jelentőséggel bíró helyszínei iránt - 330 körül a hegy lábához telepített egy monostort, hogy az ott tanyázó szerzeteseket megvédelmezze a nomádok támadásaitól. Justinianus császár később megerősítette a kis kolostort, amely a középkorban felvette Alexandriai Szent Katalin nevét. Fontos megjegyeznünk, hogy egészen a 19. század közepéig kizárólag a Dzsebel Muszával azonosították a Sínai-hegyet. De a hegy azonosítása nem csak a keresztény tradícióban szerepel. Már a tannaita korban (Kr. u. 2-3. század) keletkezett rabbinikus iratok 36 mérföldben határozták meg a Párán pusztája és a Szináj közötti távolságot, amely pontosan egyezik egy 4. századi gall szerzetesnő, Egeria útibeszámolójának adatával. Arra is vannak bizonyítékaink, hogy már az 1. század végén zsidó zarándokok is felkeresték a törvényadás helyének tartott Dzsebel Muszát. Az azonosítás további érveként szolgál, hogy a Sínai-félsziget déli részén, Serabit el Kadem környékén a 19. század első negyedében az egyiptológia úttörője, William Flinders Petrie ókori rézbányákat fedezett fel. A bánya falán megtalálták a kanaániták és zsidók által használt legősibb betűírás maradványait is, amelyeket a Kr. e. 15. századra kelteznek. A rézbányák jelenléte egyezik azzal a biblikus hagyománnyal, hogy Mózes rokonai, a kéniták/keneusok (kovácsok) ebben a térségben laktak, mielőtt - a Bírák könyve szerint - beolvadtak volna Izrael közösségébe.

A 20. század elején egyes teológusok a Sínai-félsziget északi részén is keresték az igazi Sínai-hegyet. A nyolcvanas években egy másik alternatíva is előkerült: a Szaúd-Arábia északnyugati csücskében, az Akabai-öböllel átellenben lévő vulkanikus terület. Egy Robert Cornuke nevű nyugdíjas amerikai rendőrtiszt eljutott a Dzsebel al-Lóz nevű hegyhez, amelyről - Anatihoz hasonlóan - azt állítja, hogy az ott talált bizonyítékok (elszenesedett földfelszín, sziklarajzok, kőépítmények) meggyőzték arról, hogy ez az igazi Sínai. Cornuke elmélete - amellett, hogy szintén szemben áll a bibliai elbeszéléssel - természetesen kisebb vihart kavart a médiában, mivel Szaúd-Arábia a turisták, s főként a zsidó vagy keresztény vallási turisták elől szigorúan elzárt terület.

Végül is a katolikus egyház mind a mai napig nem adott ki hivatalos állásfoglalást arról, elfogadja-e a Sínai-hegy Anati-féle változatát, és valóban „zarándokok millióit" indítja útnak Izraelbe. Mindenesetre, ha a professzor elmélete ösztönzést ad a kivonulás történetének újabb, elmélyült kutatásához, már megérte. Mert elméletek jönnek és mennek, de egyvalami nem változik: és ez maga a bibliai történet, amelynek értelmezése minden nemzedék számára újabb kihívást jelent. (A szerző történész.)