Az ateizmus pápái Tudósok, akik harcban állnak Istennel

A keresztényüldözések története (38. rész)

Nagyon sok ember azt hiszi, hogy amit a tudósoktól hall, bizonyosan igaz. A nem ritkán csodálattal vegyes tisztelet, amelyet gyakran a média is táplál, a mindennapi élet nehézségeivel küzdő átlagember számára szinte teljesen elfedi, hogy a tudósoknak is lehetnek filozófiai vagy ideológiai előítéleteik. „A világnak fel kell ébrednie a vallás hosszú rémálmából" - állítja Steven Weinberg Nobel-díjas fizikus, aki szerint „nekünk, tudósoknak minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy gyengítsük a vallást. Ez lehet a legnagyobb hozzájárulásunk a civilizációhoz". Ennél is szubjektívebb Richard Dawkins brit etológus, aki azt vallja, hogy „a világ egyik legnagyobb veszedelme a hit, amely hasonlít a himlővírushoz, csak nehezebben irtható ki".

Eltávolítják a Tízparancsolatot ábrázoló kõtáblákat az Alabama államokbeli Montgomery bíróságáról

A tudományos kutatás és a műszaki-természettudományos felsőoktatás világában szerzett sok évtizedes tapasztalat alapján meggyőződéssel állítom és vallom, hogy nem létezik objektív mércével mérő, előítélettől és elfogultságtól mentes tudós. Egyrészt azért nincs ilyen személyiség, mert az objektív mérce fogalma önmagában is súlyosan problematikus: mindannyian kénytelenek vagyunk közelebbi és távolabbi környezetünket - akár az ismert világegyetemmel bezárólag - saját speciális adottságaink tükrében szemlélni. Másrészt környezetünk feltételrendszere (társadalmi berendezkedés, műszaki-gazdasági lehetőségek, politikai-ideológiai befolyás, erkölcsi-etikai normák stb.) jelentősen hat felfogásunkra, életminőségünkre, közelebbi és távolabbi céljainkra, korlátainkra és lehetőségeinkre.

A tudósok elfogultságára leginkább az olyan magatartás jellemző, amikor saját, a tudomány álruhájába öltöztetett előítéleteiket és filozófiai nézeteiket erőszakolják rá a társadalomra. Ez az „erőszak" időnként a kollektív bűvölet szelídebb, de nagy tömegeket megragadó formáját ölti, mint az evolúcióelmélet (vagy helyesebben: evolúció­tan) esetében. Az emberek agyába tanulmányaik során olyan intenzíven töltik be az evolúció elméletét, és a médiabirodalmak mindezt olyan készségesen és elkötelezetten erősítik a világ számos országában, hogy fel sem vetődik bennük: torzításokról, soha nem bizonyított állításokról, mélységükben ismeretlen működési mechanizmusokról és a ma ismert, valódi tudományos eredményeknek, törvényeknek több szempontból ellentmondó megközelítésekről van szó.

Mint ismert, az evolúció az az elképzelés, amely szerint - kissé leegyszerűsítve, de a lényeg megtartásával - az élő anyag az élettelen anyagból, az élőlények egyes fajai pedig fokozatos átalakulás (transzformáció) révén más fajokból származnak, mégpedig a ma is érvényes természeti törvények hatására.

Az utolsó félmondat, amely szerint az átalakulás „a ma is érvényes természeti törvények hatására" megy végbe, különösen hangsúlyos. Az evolúcióelmélet alapfeltevése, hogy a természeti törvények az időben változatlanok, és nem engedi meg, hogy a fejlődés folyamatában a természeti hatásokon kívül más hatások is érvényesüljenek. Az evolúcióelmélet a világot Isten nélkül akarja megmagyarázni, ezért Isten fogalmának bármiféle „becsempészése" számára elfogadhatatlan. Az evolúció és a materializmus egymástól elválaszthatatlanok.

A materializmus utolsó védőbástyája

Annak ellenére, hogy a termodinamika és az informatika kizárja bármiféle evolúció lehetőségét, a világ tudósainak jelentős része hisz az evolúcióban, jóllehet bizonyítani még senkinek sem sikerült. Feltehetjük a kérdést: ha ez ennyire nyilvánvaló, akkor miért vallja ezt a hitet világszerte számtalan tudós, sőt, miért vallja a hivatalosnak tekintett tudomány is igaznak az evolúciót? A válasz egyszerű és kézenfekvő. Azért, mert az evolúció elmélete teremtette meg azt a mítoszt, hogy a materializmusnak tudományos alapjai vannak. Az evolúció a materializmus egyetlen menedéke, az ateizmus egyetlen világmagyarázati támasza.

Az ateista tudós elsősorban ateista, és csak másodsorban tudós. Ennek teljesen világos bizonyítékát fejti ki a Harvard Egyetem neves genetikusa, Richard Lewontin: „A tudomány és a természetfölötti között folyó valódi harc megértésének kulcsa az, hogy hajlandók vagyunk elfogadni olyan tudományos állításokat, amelyek ellentmondanak a józan észnek. A tudomány oldalán állunk annak ellenére, hogy annak egyes állításai teljesen abszurdak, annak ellenére, hogy a tudományos közösség elnéző a minden bizonyítékot nélkülöző mesékkel szemben, éspedig azért, mert eleve el vagyunk kötelezve a materializmus iránt. Nem a tudomány módszerei és intézményei kényszerítenek minket, hogy elfogadjuk a jelenségek anyagi magyarázatát - ellenkezőleg, az anyagi okokhoz való a priori ragaszkodásunk kényszerít minket arra, hogy megteremtsük a vizsgálódásnak egy olyan apparátusát és a fogalmaknak egy olyan rendszerét, amely anyagi magyarázatokkal szolgál, bármennyire ellentmondanak is az intuíciónak, bármennyire misztikusak is az avatatlanok számára."

Lewontin őszinteségét nagyra becsülöm, de egy ponton alapvetően téved. A valódi harc ugyanis nem a tudomány és a természetfeletti (vagyis: az Istenben való hit), hanem a materialista (vagy - tágabb értelemben - naturalista) és a teista világnézet között folyik. Végül is Lewontin hite a materializmusban saját bevallása szerint nem a tudományból ered, hanem az Isten elleni lázadásból. Ez kiderül abból, amit ezután mond: „A materializmus abszolút, hiszen nem engedhetjük meg, hogy Isten betegye a lábát az ajtón."